Sokan nekünk szegezték már a kérdést, miért is van bárkinek szüksége szolgáltatásunkra, amikor az ingatlanpiacon egyre több adásvétel közvetítőirodákon keresztül bonyolódik le, az ingatlanügynökök pedig a lépcsőházban készségesen megsúgják, hogy az eladó által hangoztatott összeg csak az irányár és biztosan tudják, hogy ennél százezerrel alacsonyabban is odaadja a lakást.
Ezzel a következő a probléma (amit a tárgyalástechnikában jártasak az első pillanatban lelepleznek): az ügynök életünk egyik legfelelősségteljesebb döntésénél igyekszik úgy beállítani magát, mintha mellettünk állna, a mi pártunkat fogná, holott neki az az érdeke, hogy a tranzakció minél magasabb vételár mellett jöjjön létre, hiszen annál magasabb jutalékot kap. Szeretné persze, hogy az adásvételi szerződés megköttessen, ezért igyekszik úgy tenni, mintha a lehető legjobb árat harcolná ki Önnek, ez azonban korántsem áll érdekében.
Ezzel szemben cégünk munkatársainak motivációja megegyezik az Önével, hiszen akkor járnak a legjobban, ha minél alacsonyabbra alkudják le az Ön által fizetendő vételárat. Ha jobban belegondol, beláthatja, hogy igenis van ránk szükség!
Adja meg elérhetőségeit és kérdését, mi visszahívjuk!
